A vatta-kilátó

Ma délelőtt elmentem megnézni a helyi Leksvik Kirke nevű templomot. Ahhoz képest, hogy 1667-ben épült, egész jól tartja magát. Egész szerencsés voltam, mert láthattam norvég gyerekkórust, meg még keresztelést is. Egyébként a templomban kb. 25% volt a gyerek. Szegény lelkésznőt (vagy hogy kell ezt mondani?) alig lehetett hallani, pedig még bábjátékkal is próbálta őket közben lekötni.

Ő lenne az

Aztán kinéztem interneten a kimondhatatlan nevű Våttåhaugen kilátót, mint helyi nevezetességet, de annyira mégsem híres, hogy a google maps-re is rátegyék, így csak körülbelül sikerült megtalálni a térképen. Miután már több mint egy órát sétáltam, és az út meg elkezdett már lefelé menni, kezdett gyanús lenni a dolog. De kb. 10 perc visszaséta után találtam pár norvégot, akiktől megkérdeztem, hogy merre. Ők pedig pont ott álltak, ahol le kellett fordulni az útról. Mondjuk nem csodálom, hogy nem vettem észre a letérőt, mert semmi nem jelezte, csak pár lábnyom a hóban. Ez volt az ösvény:

De a végén ez várt (a messzeségben, a túloldalon van Trondheim, ahol lakom, az meg a kis öbölszerűségben):