Badstua og Studenterhytta

Miután pénteken már-már kétségbeestem, hogy ismét itt elzárva a világtól kell töltenem a 7végét, eszembe jutott a világmegváltó ötlet, hogy létezik olyan, hogy Studenterhytta, azaz az egyetemnek van egy kunyhója az erdő közepén, ahol nagyon olcsón lehet aludni, és megy oda egy busz. Az egyetlen baj az volt, hogy szombaton nincs busz Leksvikből Vanvikan-ba (ahonnan megy a hajó), egyáltalán, semmi busz. De van lehetőség "taxit" hívni, ami annyiba kerül állítólag, mint egy buszjegy, azaz 30 korona diákoknak. Hát, tényleg jött a taxi, de mikor a fél órás út vége fele már a 800 koronánál (32ezer ft) járt a mutatója, kezdtem megijedni, hogy a norvégok mégsem tudnak mindent, és ezt majd jól kifizetteti velem a taxis. Szerencsére ez nem történt meg, és tényleg 30 NOK volt. De belegondolni abba, hogy ezt van aki tényleg kifizeti egy taxiért...

Miután beértem a városba, elmentem busszal Lade-ba, mert ott van mindenféle sportbolt, úgyhogy gondoltam, megnézem őket (természetesen nem vettem semmit). 

Aztán 2-kor találkoztam Fii-vel Finnországból (könnyű megjegyezni), akivel 2011-ben együtt voltam Trondheimben, és most ő eljött egy hétvégére valami táncos alkalomra. Fii amúgy eléggé hippi és még terhes is. 

Majd fél 5kor felszálltam a buszra, ami felvitt a Studenterhytta-hoz, ahová a legtöbb ember mondjuk sível jött, így kicsit kisebbségben éreztem magam. Mikor odaértem, meglepődve tapasztaltam, hogy nincs szabad ágy, így megkérdeztem a szervezőt, hogy akkor most mi van. Kicsit hülyének nézett, hogy én csak így egyedül, ráadásul hálózsák nélkül megjelentem, mert ide csoportosan szoktak jönni az emberek. De pont ez volt a szerencsém, mert végül talált nekem ágyat meg ágyneműt is, két másik némettel aludtam egy szobában, akik itt önkénteskedtek a hétvégén. 

Kilátás Trondheimre

Aztán leültem egy padra, hogy akkor olvasok, de egyszercsak megkérdezte pár norvég, akik társasoztak, hogy nem akarok-e csatlakozni. Mondtam, persze. Kicsit elhamarkodott döntés volt, mert pont olyat játszottak, amiben hosszú norvég mondatokra kellett kitalálni a hosszú norvég választ, de azért jó volt. Utána meg segítettem velük együtt a konyhában előkészíteni a vacsit, így ennek fejében azt nem kellett kifizetni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy itt, az erdő közepén is lehetett kártyával fizetni.

11 körül gondoltam, elmegyek aludni, de amikor a fürdő fele mentem, láttam, hogy épp izzítják a szaunát. Úgyhogy végül csatlakoztam két finnhez meg egy franciához. Aztán kiderült, hogy van itt egy olyan is, amiben még nem volt részem. Egy kint felállított óriási vödörhöz hasonlító valami, amit alulról fával tüzelnek, benne meg víz van, kint meg tél, és ebben a forró vízben ülnek az emberek. A csillagos ég alatt, Trondheim éjszakai fényeit látva. Hát, elég élvezetes volt. 

Ebben ültünk este (akár 14-en is), és még reggel is gőzölgött.

Vasárnap nem nagyon csináltam semmit, de felfedezéseket tettem. Reggel visszamentem a városba, kinéztem egy templomot, amiben elvileg 2-kor volt angol nyelvű alkalom. Az egy dolog, hogy az óraátállításról nekem nem szólt senki (és így majdnem a kompot is lekéstem visszafele), de ebben a templomban csak feketék voltak. Kivétel nélkül, mindenki, egytől egyig. Hát ilyet még nem láttam, eléggé sokkolt. Ráadásul olyan "fekete-angolt" beszéltek, amit alig értettem. Távol álljon tőlem a rasszizmus, aztán tényleg, de azért jobbnak láttam inkább nem maradni. 

A másik felfedezésem abból adódott, hogy a hétvégén magamnak kellett kajáról gondoskodni. Trondheimben a legolcsóbb kaja a sajtburger, minden más ennek legalább háromszorosa (gondolok itt pl. az 1200 ft-os hotdogukra). Ezen belül is a McDonalds a nyerő, mert itt csak 10 NOK (400 ft), és olcsóbb, ha elvitelre kéred. Úgy látszik szeretik az embereket elküldeni az éttermükből. Dehogy ebben mi a logika..?

Hétköznapok

Már egy hét telt el (majdnem) vikingként Norvégiában! A ma reggel egész érdekes volt, mert nem jött a hajó (amiből összesen 1 darab jár, így ha az lerobban, akkor egész nap nincs). Jött helyette viszont egy másik busz, ami elvitt a másik kompig, ami kb 10 percre van az előzőtől. Itt leszálltunk a buszról, fel a kompra, majd át a hajóval, ott pedig fel egy másik buszra. Ez viszont kivételesen bevitt egész a kórházig, így a mai nap az 5. járművet megspóroltam (amúgy 3-mal szoktam menni). Viszont 8 után értem csak oda, ami azt jelenti, hogy legalább két órát utaztam reggel. :D Mellékelek térképet:

A térképre kattintva nagyban mutatja. A kék vonal az, amin ma jöttem, egyébként a piroson szoktam "rövidíteni" (az az ami ma nem járt). Rárajzoltam a különböző járműveket is :)

Egyébként túl sok minden nem történt a héten, úgyhogy gondoltam, írok a kórházról, de nem lesz túl összefüggő, hanem, ami éppen eszembe jut. Tegnap volt egy 3D-s laparoszkópos műtét (olyan, amikor nem nyitott műtét, hanem ilyen csöveket dugnak az ember hasába, kamerával). Fel kellett venni hozzá olyan szemüveget, mint a moziban, elég high-tech volt. Szerintem otthon ilyen nincs. 

Itt reggelente háromnegyed 8-tól fél 11-ig beszélnek meg (otthon ez általában fél óra), 3 különböző helyszínen. Én túl sokat nem szoktam belőle érteni, de jól elüldögélek ott, meg szokott lenni kávé, gyümölcsök, nasi, meg lehet reggelizni ("hogyan együnk ingyen Norvégiában"). :) Sőt, az öltözőnél (ami az egyik orvos szobája igazából) és a műtőknél lévő pihenőben még egy ingyenes kávé-forrócsoki automatát is találtam!! 

Amúgy itt a kórházon belül rengeteg iroda is van, azoknak is mindig tárva nyitva a ajtaja, a táskámat is simán otthagyhatom a nyitott irodában, senki nem viszi el. Néha az orvosok rolleren közlekednek (komolyan!), és vannak ilyen kis robotok, amik szállítanak dolgokat, és beszélnek, mondják, hogy menny arrébb (ilyenek mondjuk a Honvéd kórházban is vannak). A kimosandó kórházi ruhákat pedig be kell dobni egy gépbe, ami felszippantja őket, és eltünteti. Akár minden nap új, frissen mosott ruhát lehet kivenni a szekrényből. 

Tegnap pedig hallottam a TV-ben, hogy az elmúlt évben a St Olav Kórház (ahol vagyok) több millió nyereséget termelt. Hát, ilyen is létezik, hogy egy kórház nem veszteséges, hanem plusszal zár. Állítólag azért, mert kevesebb orvos, nővér, dolgozó van, mint kellene, és ezért ők túl vannak hajtva. Hát, szerintem ők nem voltak még túl sok magyar kórházban...

Egy kevésbé érdekes bejegyzés :P

Ma kezdődött a gyakorlat elvileg. Gyakorlatilag reggel azt sem tudtam, hogy kivel és mikor kell találkoznom, így csupán 3-4 emberen keresztül végül sikerült eljutnom a (majdnem) célszemélyhez, de helyette is más jött végül. Már-már elfelejtettem, hogy a norvégok a plasztikkártyák és kódok világában élnek. Először egy kórházas beléptetőkártyát kell csináltatni, amihez helyben készítenek egy képet, és persze ehhez is kódot kell megadni. Utána az ügyintéző nő mondta, hogy akkor átvezet a gastrosenter-be, ahol a gyakorlatom lenne. Meg adott egy papírt még vagy 5 másik kóddal, meg hogy ki lesz a "mentorom". De útközben találtunk egy orvost, aki épp odatartott, így könnyedén le lettem passzolva neki. Aztán valahol letettem a táskám egy szobába, és mentünk a reggeli megbeszélésre, amiből túl sokat ugyan nem értettem, de eltartott vagy 10-ig. Viszont volt egy nagyon vicces kinézetű iszonyat kis termetű idős emberke, aki leginkább Einsteint juttatta eszembe. Utána odajött hozzám egy csaj, aki mondta, hogy akkor vele leszek. Azt már nem értettem, hogy akkor mi lett vajon az eredeti emberrel, akire rá lettem bízva. Na ez a végső csaj annyira nem jó fej, mert nemigen kommunikál velem, pedig én nagyon próbálkoztam norvégul, és eddig ez nagyon tetszett mindenkinek. :D Hát, most nem ért el a várt hatást. Aztán otthagyott az egyik műtőben, meg mondta, hogy hívjam fel, hogy ha vége. Én felhívtam, de aztán sem őt, sem pedig a reggel lerakott táskámat nem sikerült megtalálnom fél óra alatt a labirintusban. Végül egyszerre lett meg mindkettő.

Csak a miheztartás végett, itt egy beteg van egy szobában, mindenkinek TV-je van, amit odahúzhat, ahová akar, és hihetetlen, de lazacot kaptak reggelire. A műtőkben pedig premier plán mutatja egy HD TV, hogy épp hol tartanak, mert egy kamerát odahúztak a műtéti terület fölé. Így még kukucskálni sem kell, csak beülni a székbe és mozizni.

Ma kivételesen Geir vitt el kocsival, de holnaptól egyedül közlekedem, ami azt jelenti, hogy a háztól kell menni egy busszal fél órát a kikötőig. Majd onnan komppal 25 percig a fjord túloldalára, majd onnan még egy 10 perces busszal a kórházig. Minderre megvettem ma valami bérletszerűséget, aminek az árát most inkább nem írnám ide, mert még leestek a székről. Ja, és visszafele a második buszból az utolsó járat (na, követitek? :) ) fél 5kor megy, ami ezt jelenti, hogy legkésőbb fél 4-kor kell elindulnom a kórháztól. Szóval túl sok szabadidős tevékenységem nem lesz. De mintha minden arra mutatna, hogy nekem itt meg kell írnom a szakdogát, mert mást úgysem lehet csinálni. Lehet, hogy ez egy jel?
Viszont találtam ma a kórházban ügyeleti szobát, szóval, ha minden kötél szakad, ott biztos elalhatok, ha Trondheimben maradnék. Legföljebb majd azt gondolják, mennyire szorgalmas vagyok, ha netán megtalálna ott valaki. :D

A vatta-kilátó

Ma délelőtt elmentem megnézni a helyi Leksvik Kirke nevű templomot. Ahhoz képest, hogy 1667-ben épült, egész jól tartja magát. Egész szerencsés voltam, mert láthattam norvég gyerekkórust, meg még keresztelést is. Egyébként a templomban kb. 25% volt a gyerek. Szegény lelkésznőt (vagy hogy kell ezt mondani?) alig lehetett hallani, pedig még bábjátékkal is próbálta őket közben lekötni.

Ő lenne az

Aztán kinéztem interneten a kimondhatatlan nevű Våttåhaugen kilátót, mint helyi nevezetességet, de annyira mégsem híres, hogy a google maps-re is rátegyék, így csak körülbelül sikerült megtalálni a térképen. Miután már több mint egy órát sétáltam, és az út meg elkezdett már lefelé menni, kezdett gyanús lenni a dolog. De kb. 10 perc visszaséta után találtam pár norvégot, akiktől megkérdeztem, hogy merre. Ők pedig pont ott álltak, ahol le kellett fordulni az útról. Mondjuk nem csodálom, hogy nem vettem észre a letérőt, mert semmi nem jelezte, csak pár lábnyom a hóban. Ez volt az ösvény:

De a végén ez várt (a messzeségben, a túloldalon van Trondheim, ahol lakom, az meg a kis öbölszerűségben):

Földön-vízen-levegőben

Hihetetlen, de a 3éltű közlekedés után sikerült megérkeznem a célállomásra. Persze reggel nem sikerült a vonatállmástól elsőre megtalálnom a kompot, ami átvisz a fjord túloldalára, így tettem egy kisebb kört, közben azon gondolkodtam, hogy vajon egyszer eljön majd-e az az idő, amikor nem kényszerítem magam olyan helyzetekben, amik során sok nehéz cuccot kell vonszolni minél hosszabb úton. Végül csak meglett a hajó, és a túloldalon már várt Geir (a norvég családból a pasi) a kocsival. Innen még vagy fél órát autóztunk a házhoz. Hát, tényleg nagyon szép helyen laknak, ha kinézek az ablakon, a tengert látom, hallatszik a morajlása, kb 5 méterre épült a ház a víztől. 

Aztán olyan 12 körül ők elmentek Osloba, úgyhogy enyém a lakás. Ja, és bespájzoltak ide a hűtőbe valami iszonyat mennyiségű kaját, hogy ne éhezzek. Úgyhogy ma meg is sütöttem egy lazacot (meglepő módon ez volt az első dolog, amit megláttam). Akartam hozzá krumplit főzni, de ezt kicsit elvétettem, mert amit annak néztem az valami édes krumpli volt, de így legalább ezt is kipróbáltam.

Ha netán valaki kételkedne a gasztronómiai képességeimben

Aztán délután becsöngetett egy pasas, aki őket kereste. Gondoltam, kissé furcsálhatja, hogy akkor ki is lennék én, de persze jó norvég módjára nem kérdezett semmit, de én a biztonság kedvéért bemutatkoztam, nehogy még hívja a rendőrséget. :)

A Tiqulo által küldött, aktuális izlandi számmal búcsúzok, mivelhogy az a címe, hogy "Six weeks" :)
https://www.youtube.com/watch?v=SBtnnZX_jDU

Újratöltve

Egy új fejezet kezdődik a „Syltetøy med pølse i Norge” blog életében (ami egyébként azt jelenti, lekvár kolbásszal Norvégiában, de ez egy hosszabb sztori), vagyis inkább kisebb kihagyással ismét folytatódik, mert gondoltam, így mégis egyszerűbb elmondani a főbb történéseket, mint egyenként mindenkinek.

Ma azt hiszem, csúcsot döntöttem a kézipoggyász méreteit illetően. Miután kipakoltattak velem két kilót a felvivősből, és az is a „kicsibe” ment, így csak kíváncsiságképpen lemértem, hogy mégis mennyi lett vége, és hát, csak sikerült ezt is majdnem 20 kilósra kitömni. Valószínűleg az nem nagyon befolyásolta már, hogy felszállás előtt megettem egy szendvicset. De átment a rostán, bár kicsit féltem, hogy a biztonsági ellenőrzésen nem fog beférni a futószalagra. Megjegyzem, a mosdóba is elég kalandos ennyi cuccal elmenni.

Közben Pesten még Szupermannel is találkoztam, ezek szerint ő is öregszik, hogy már csak repülővel tud repülni.

Pille kézipoggyász

Superman is megjött, itt már nem történhet semmi baj

A változatosság kedvéért most megint az Oslo-i reptéren ülök, amit annyira szeretek, hogy már legalább háromszor éjszakáztam itt. Sajnos a szolgáltatás színvonala romlik, egyre kevesebb ülőhely van, a régi szép időkben 2007-ben még relaxációs fotelek is voltak, most meg van kb az egész reptéren max 15 szék. De legalább eldugott helyen, úgyhogy a többiek szerencsére nem találták meg. Már csak 3 óra, és indul a csodás éjszakai vonat, amit szintén sosem sikerül megúszni, viszont rendes tőlük, hogy adnak takarót meg párnát.